Repülés a mitológiában

A repülés talán az egyik legrégibb vágya az emberiségnek. Az ember mindig is irigyen nézte a madarakat, mikor azok könnyedén szelték a hatalmas levegőeget szárnyaikkal. Bizonyítják ezt az ősi mitológiák természetfölötti lényei: a táltosok, sárkányok, boszorkányok, madarak. Csodálatos szerkezetek is felbukkannak, mint például a repülő szőnyeg, Diadlos és Ikarosz szárnyai, hogy az ember is repülhessen a maga erejéből az égben. A repülés minden korban a szabadság érzését vitte az emberek szívébe. A sztyeppi népek totemállata, a turumadár a magyar mitologia szereplője. Arpád népe az Emese álmáról szóló legendájában e madár leszármazottjának tartja magát. A repülésről szóló legendát több vallás könyveiben megtaláljuk. A Bibliában Krisztus egy felhő hátán szállt a mennybe. A turulmadár jó ismerőse a magyaroknak. Azt senki sem tudja, hogy ki, mikor és mivel próbált meg először repülni, olyan régen volt. Mindig is élt olyan ember, aki hitt a repülés megvalósíthatóságában, és meg is próbálta, de az akkori kor technikai fejlettsége a sikeres repülést nem tette lehetővé.  középkorban is izgatta az embereket a repülés gondolata, de úgy vélték, hogy csak természetfölötti képességekkel lehet repülni. Szerintük csak az ördöggel cimboráló varázslók és boszorkányok tudnak repülni, ám ezért a sötét középkor inkvizicáiója szerint halálbüntetés járt.

A legelterjedtebb hagyomány szerint athéni származású volt, de miután unokaöccsét művészi féltékenységből megölte, Kréta szigetére menekült, ahol Minósz király vette pártfogásába. Ott Pasziphaé királynő kérésére fából egy belül üreges tehenet készített, majd a királynő bűnös szenvedélyéből született félig ember, félig bika alakú Minótaurosz számára megépítette a Labirintust. Hogy a palota titkát az építőmester se árulhassa el, a király nem engedte meg, hogy elhagyja Knósszoszt. Ezért madártollakból viasszal és mézzel összeragasztott, maga készítette szárnyakon fiával, Ikarosszal együtt Szicíliába repült, de útközben Ikarosz meghalt, mivel túl magasra emelkedett, s a Nap melege megolvasztotta a szárnyat összetartó viaszt. Szicíliában Kókalosz király szolgálatába szegődött. Az ókori hagyomány szerint ő találta fel a fafaragást, a fűrészt, a fejszét, a fúrót, s ő volt az első, aki életet adott a szobroknak, nyitott szemekkel, lépő lábakkal s a testtől elválasztott kezekkel mintázva meg azokat. A késői hagyomány számos istenszobrot tartott az ő művének.

Ezekben a félig mítikus történetekben feltehetőleg egy, az i. e. 2. évezredben működött krétai építész és egy i. e. 6. századi szobrász alakja keveredik össze. A krétai építészhez fűződő hagyományt az ásatások is igazolták, amelyek e korban élénk kapcsolatot mutattak ki Kréta és Szicília között. A későbbi szobrász nevéhez fűzték mindazt a fontos új vívmányt, amelyet a görög szobrászat valóban az i. e. 7. században, valószínűleg krétai ösztönzésre, elsősorban Athénben elért.

Egyes elképzelések szerint a mondai turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal (altaji havasi sólyom, Falco rusticolus altaicus) vagy a kerecsensólyommal (Falco cherrug) azonosítható. A szó török eredetű (a csagatáj togrul vagy turgul vadászsólymot jelent). Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Zsombor név is) és a turul szavakat; az ősi, a használatból kiveszett túrul szót 19. század eleji költőink hozták újra használatba turul alakban. Teljes bizonyossággal nem dönthető el, hogy a turul valójában sas vagy sólyom; a mítoszok értelmezése alapján egyesek szerint sasról van szó; a nyelvi bizonyítékok a sólyom jelentés mellett szólnak.

Pégaszosz vagy Pegazus szárnyas ló a görög mitológiában, Poszeidón és Medusza gyermeke. Amikor Perszeusz lefejezte Meduszát, akkor ugrott ki a nyakából.

Athéné egy arany kötőféket adott Bellerophónnak, hogy azzal szeildítse meg a lovat. Pégaszosz hű segítőtársa volt Bellerophónnak Khimaira elpusztításában és az amazónok elleni harcban, ugyanis a vadállat tüze és az amazónok nyilai nem értek olyan magasra, mint a Pégaszosz, ellenben Bellerophónnak könnyű célpontot jelentettek.

Bellerophón halála után Pégaszosz az Olimposzon lakott és az istenek segítőtársa volt. Pégaszosz patanyomában fakadt a Helikon-hegységben a Hippokréné-forrás (a név szó szerint lóforrás-t jelent), amelynek a vize a költői ihletet biztosította.

A sárkány egy mitikus lény, jellemzően nagy és hatalmas hüllő, mágikus vagy spirituális tulajdonságokkal

A különféle lények, amelyeket ma sárkánynak hívunk, valószínűleg nem azonos eredetűek, de mégis egymással párhuzamosan jöttek létre különböző kultúrákban a világon, talán fosszilizálódott dinoszaurusz- és ősemlőscsontmaradványokra született magyarázatképpen.

A kínai sárkányok (többek között) általában jóságos lények, míg az európai sárkányok és a perzsa mitológia sárkányai ellenségesek. A keresztény vallás sárkányai jellemzően mint a Sátán (ördög) vagy annak szolgái jelennek meg. Szent György vértanút a sárkány legyőzőjének tekintik. A magyar sárkány[1] a honfoglalás idején még egy törzsi tisztséget jelölt, s csak később vált elválaszthatatlanná a nyugati-keresztény mitológiákban szerepló bestia képétől. A magyar mitológia hagyományos sárkány-képe nem hüllő, hanem humanoid figura, akinek adott esetben több feje lehet, ami lelkeket szimbolizál. A 'sárkány' szó jelentése valószínűleg "fehér kán".

A 15. század elején, Magyarországon is működött egy magát Szent György védelme alá helyező világi lovagrend, a Sárkány Lovagrend. A Rend jelképe egy sárkány, pontosabban egy ouroborosz volt. Tagja volt Vlad havasalföldi fejedelem is, akit a sárkány latin neve után Vlad Draculnak neveztek el. Az ő fia volt a későbbi Vlad Ţepeş (Karóbahúzó Vlád), röviden Drakula.

A fantasy műfaj terjedésének hála a sárkányok nagyon népszerűek manapság (többen a fantasy szimbólumának tekintik őket).

A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.

A modern korban a boszorkány fogalom gyakran pozitív értelemben használatos és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi – de negatív értelemben is előfordul, gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására.

A boszorkány vagy a vasorrú bába a népmesék és egyéb mesék gyakori szereplője.

Az egyik klasszikus Grimm-mese, a Jancsi és Juliska több generáció gyermekeit ijesztgető alakja a vasorrú bába tehát boszorkány. Az Óz, a csodák csodája című filmben a szokásos gonosz boszorkány mellett szerepel a jó boszorkány is.

A boszorkány alapvető „tartozéka” a seprű: egy igazi gonosz boszorkány el sem képzelhető varázserejű seprű nélkül, melyen ülve repül (például az ördögökkel és többi boszorkánnyal tartott gyűlésre).

Harry Potter a róla szóló könyvek szerint az ún. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába jár, ahol a „boszorkány” a varázsló női megfelelője.

Egy másik, amerikai sikersorozat is feldolgozta, illetve átültette a boszorkánylétet a modern, XX. XXI. századi világba. A Bűbájos Boszorkák (Charmed) néven elhíresült sorozat, egy legendásan nagyhatalmú boszorkánycsalád mindennapjait mutatta be.

Terry Pratchett Korongvilág regénysorozatában is visszatérő szereplők a boszorkányok.