A Repülés története
A Repülés története
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Repülőgépek
 
Katonai Repülők
 
Bombázók
 
Elemek
 
Léghajó
 
Helikopter
 
Légikatasztrófák
 
Állatvilág
 
Ennyien voltunk
Indulás: 2010-04-01
 
Zuhanó Bombázó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

 
A Douglas A-24 zuhanóbombázó, kiengedett fékszárnyakkal

A zuhanóbombázó olyan bombázórepülő, amely zuhanórepülésben támadja célpontját, nagyobb találati pontosságot érve el. A manőver által a bomba rövidebb utat tesz meg céljáig nagyobb sebességgel; a fegyver útja kiszámíthatóbb, a gravitáció és légellenállás hatása kevésbé érvényesül. Összefoglalva, a zuhanóbombázó kis célpontokat is viszonylag könnyen támadhat.

Tartalomjegyzék

[elrejtés]

Létrejötte [szerkesztés]

Az első próbálkozásokat zuhanóbombázásra az I. világháborúban, 1917-ben és 1918-ban hajtották végre a brit légierő pilótái, de akkoriban még a gépek túl törékenyek voltak, és nem bírták ki a magas terhelést, ami a bombakioldás után, a gép felhúzásakor jelentkezik. Ennek ellenére, pár évvel később az amerikai tengerészgyalogság már használta a módszert Haitin és Nicaraguában.

A gépek fizikai és repülési terhelhetőségének fejlődésével a kezdeti akadályok elhárultak. Az 1930-as évekre kifejezetten értékes technikának tartották, különösen, ha olyan célpontot kellett támadni, amelyet más bombázógépekkel nehéz volt eltalálni, mint például a hajók. Az első hadrendbe állított gép az amerikai haditengerészet Curtiss F8C Helldiver gépe volt.

Ugyanebben az időszakban Ernst Udet, német pilóta és repülőgép-tervező az Egyesült Államokban járva felismerte a technológiában rejlő lehetőségeket. Megvásárolt négy Curtiss F8C gépet, és Németországba szállította őket. A Luftwaffe érdeklődött az újdonság taktikai célú felhasználása iránt. Ez egy új gép, a Junkers Ju 87 megjelenéséhez vezetett.

A Ju 87 Stuka korának legfejlettebb zuhanóbombázója volt. Németország rendkívül hatékonyan alkalmazta, mint "légi tüzérséget", megerősített, beásott célpontok elleni támadásra. Erre a célra egyébként hagyományos, lassan mozgó tüzérséget kellett alkalmazni. A villámháborús taktikának a gyorsan mozgó repülőgépek jobban megfeleltek. A gép a II. világháború elején, a lengyel és francia hadjáratokban nagyon hasznosnak bizonyult, de a fejlődés hamar túllépett rajta. A szovjet oldalon a Petljakov Pe–2 zuhanóbombázót alkalmazták nagy számban.

Felhasználásuk a II. világháborúban [szerkesztés]

A Csendes-óceáni hadszíntéren az amerikaiak és a japánok is használtak zuhanóbombázókat, ugyanabból a célból: hajók elleni támadásra. A japánok a háborút az Aichi D3A típussal kezdték meg, de a Stukához hasonlóan ez a gép is hamar elavultnak számított. Utódja, a Yokosuka D4Y Suisei viszont csak akkor jelent meg, amikor a japán ipar már nem volt képes megfelelő mennyiségben előállítani. Az amerikaiak a Douglas SBD Dauntless zuhanóbombázóval léptek be a háborúba, amely teljesítményben a japán D3A típushoz volt hasonló; ezt később a Curtiss SB2C váltotta fel. Mindkettőt óriási mennyiségben gyártották.

Különös módon a britek, a technika kifejlesztői, voltak azok a nagy hadviselő felek közül, akik nem alkalmaztak zuhanóbombázókat. A brit haditengerészet ugyan próbálkozott egy zuhanóbombázó kifejlesztésével, de ez végül meghiúsult.

Utóélete [szerkesztés]

A háború után a zuhanóbombázó hamar eltűnt. Egyrészt a repülőgépek sebessége annyira megnőtt, hogy a célra zuhanás a nagyobb sebesség eléréséért feleslegessé vált. Másfelől a fejlettebb célzórendszerek kifejlesztésével kevésbé meredek szögből is jó találati pontosságot lehetett elérni. A mai intelligens fegyverek pedig végképp szükségtelenné teszik a zuhanóbombázást. A bomba nagy magasságból és távolságból kioldható, és önmagát vezeti a célra, lézervezérléssel, vagy GPS adatok alapján.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-